Tegnap délután egy kicsit olyan nyomott voltam, ebben közrejátszott temérdek apró összetevő, kezdvén az elmaradt dolgaimtól a fülledt hőségig. Alig mozdultam ki, itthon pilledtem. Mi mást is csinálhattam volna, mint megnéztem egy filmet, ha már elhoztam a tékából.

Marley és én - Jennifer Anistont és Owen Wilsont bírom, meg a kutyákat is, így ez rossz film nem lehet, na meg persze firkászokat alakítanak a filmben, így tényleg felcsillant a szemem, amikor elhangzott egy két szakszöveg pl.: flekk _ Visszatérvén a filmhez: A filmben hamar belép a képbe Marley, a labrador, így viszonylag elég gyorsan gondoltam azt, hogy ez egy kutyás vígjáték, aztán szép lassan megismerjük a főszereplőket, megkedveljük őket, a családot is, miközben úgy érezzük, hogy Marley valahol a mienk is. Mondom ezt úgy, hogy mindig is volt kutyánk, akikekkel haverkodtam, ücsörögtem, beszélgettem _ (most is ez megy Bandival)., nem tudom, hogy egy kutyátlan embernek mi jön le a film alatt.

A címben azt írtam, hogy egy mindennapos történet - igazság szerint az is. Ha a szigorú irányovonalat vesszük, akkor az, bár ennyire hülye (a legjobb értelemben) kutya, mint Marley az életben kevés helyen akad.

Megható film volt, ezért némi löttyöt kiengedtem a könnycsatornáimon, szempárásításra (biztos túl érzékeny lelkületű lettem az utóbbi időben...) Ajánlom megtekinteni azoknak, akik még nem látták, kutyásoknak pláne. Imádtam végig ezt a kelekótya ebet - (ha jól értettem a werkfilmből, akkor valójában az 1 eb inkább 22, ugyanis ennyi kutya kellett a forgatáshoz, az életkorok és különböző viselkedési formák bemutatásához.

Szerencsére a DVD teli volt extrákkal, így a film után volt mit nézni még majd' egy órán át. Aki egy könnyű szombat délutáni filmre vágyik, egy olyanra, ami nem az ablakon kidobott időnek számít nézze meg ezt a filmet...