Sokszor olyan jó lenne, ha egy állandóan startrakész kamera lenne a fejemben és a szemem lenne a lencse... Annyi mindent tudnék publikáni... Akár pillanatképeket, akár videókat... 500-as bankót a pénztárnál szagolgató és nyalogató embert, pirosban lazán átgyalogló kisebb csapatot, melyből az egyik lány a satufékező s dudáló autó előtt megállva rákiabál a sofőrre: "Szopjá faszt te geci!" - aztán öreg papit biciklin, aki a legutolsó büdös utcaszéli ribancnak üvöltötte le az autós anyját, mert az dudálni merészelt (az már nem számított, hogy az öreg a forgalommal szemben tekert a Kőszegi utcában és nem a biciklis úton...)

Megörökítettem volna esések pillanatait biciklistől a gyalogoson át a sajátomig. Bravúrokat, vadul egykerekező motorost s minden egyebet... Embereket, hol ezért, hol azért, hol alkoholtól viccesen saját biciklijével küzdőt, hol csak az észosztót, az okosat, akiből hiányzik az értelem szikrája, vagy csak a cserbenhagyó tekintetét, ahogy rámnéz, aki nekitolatott szemem láttára a kocsimnak, majd körbenézve el is hajtott (kocsinak semmi baja)... Vagy nyaklevessorozatot, ami börleszk módra zajlott bátyámék közt, mi pedig csak fogtuk a hasunkat hangosan kacarászva:D

Lefotóznám a háztetőn ücsörgő galambokat, amelyek rendezett sorban, de egyszerre szálnak fel a felettünk átrepülő száz és száz szarka láttán. Megörökíteném az éppen megcsillanó napfényt az ablakon át, amit épp becsukni készül a háziasszony. Megörökíteném a szépséget, a villanyoszlop drótjaival párhuzamosan húzott repülőgép-kondenzcsíkot. És megörökíteném a lány szemében azt a pillanatot, amikor rámnéz és én teljesen elolvadok.

Sorozatképet lőttem volna a Király utcában szemezett lányról, akivel még egymás után is fordultunk, megörökítenék nagyon sok mindent. Mosolyt, libabőrt a lány nyakán, ahogy hozzáérsz a vállához. Mindent...
Sokszor olyan jó lenne, ha kameraszemem lehetne...