Lezajlott tegnap a rally, megtekintettük a szelestei szakaszban, hogy miképp kell autózni sportszerűen porallergiára való tekintet nélkül. Eleinte még egy kanyar belső ívén tartózkodtunk, fényképezőgéppel, kamerával és egy üveg ásványvízzel, majd a negyedórás szünetet feláldoztuk arra, hogy átrohanjuk a "látványos rész"re, a vasúti felüljáróhoz. Az első kanyarról itt van pár fénykép, amint lesz egy kis hangulatom szerintem összerakom a videókat és azt is felteszem, addig tessék beérni ezekkel.
(nemcsak földfal és növényzet mögötti árokban eltűnő autókat fotóztunk, csak ezek a látványosak, hah...)

A vasúti felüljáróhoz érve először egy tök unalmas szakaszhoz értünk, így megszületett az elhatározás: "Másszunk fel a hídra!" - ezt sikeresen végre is hajtottuk, bár néhol kényelmetlenül éreztük magunkat a derékig érő erdei aljnövényzetben való gázoláskor (a csalántenger hullámain is átverekedtük magunkat, reumánk mostanság nem lesz). Dolph Lundgren 1994-es klasszikusa járt eleinte az eszemben, a Dzsungelháború (Dolphi egy kifogyhatatlan gépfegyverrel megmenti a világot), bizonyos helyeken már hiányoltam a viet-kongok vagy Rambo felbukkanását is.
Ezek után csapatunk átlényegült National Geographic team-mé, akik épp a brazil őserdők mélyére hatolnak be, hogy megörökíthessék természetes élőhelyén a tarajos pöszmétét. Ezen a képen látszik is, amint épp csendben megfigyeljük.
Szóval a hülyeséget kicsit félretéve rájöttünk, hogy a "leglátványosabb rész" a leglátványtalanabb, így elmondhattuk sárdagonya és viszkető csípések után, hogy jövőre maradunk az első szakaszokon. Ím unalom is volt néha a döntéshozás közbeni pillanatokban, percekben, sok időben..
Bár a vonat közel közlekedett, így valamit mégis láttunk:P