Vasárnap délután egy körül a gép előtt ülve kordult egyet a gyomrom. Elgondolkodtam rajta, hogy el kéne menni boltba pékáruért, aztán kinézve az ablakon láttam a házfalon a vénasszonyok nyarának aranyló Napsugarait, így rájöttem, hogy akár ebédelhetnék otthon is:) Elő is kaptam a motoros-ruhámat, bebiggyesztettem az őszi béléseket és máris vágtattam Igor nyergében haza, egy meglepetés-ebédeltetésre:)

Anyáék persze örültek, amikor beberregtem a ház elé, hiszen megint rég dugtam haza az arcom, sok meló volt hétvégente, nem mindig jut haza az ember. No meg kapóra jött az is, hogy a szokásos vasárnapi programom, a falusi meccsek fotózása a közelbe esett. Ehhez kapcsolódóan van is egy meglátásom, egy afféle konzekvenciám:

1. Ha idegenként felbukkansz egy falusi focimeccsen, akkor mindenki megnéz, hogy ki vagy.
2. Ha idegenként felbukkansz egy falusi focimeccsen és még fotózol is, akkor nagyon megnéznek, hogy mit csinálsz és vajon kinek?!
3. Ha mindezt egy akkora fényképezőgéppel csinálod, ami nagyobb hosszra, mint az alkarod, akkor ufóként tekintenek rád, nehezen dolgozzák fel, hogy miért is van nálad egy akkora távcső, és miért nem tudsz party-fotót csinálni róluk 1 méterről.
4. Ha a fentieket kombinálod azzal, hogy motorral érkezel és teljes motoros-öltözékben, akkor úgy néznek rád, mint valami.. mint valami.. mint valami ufóra, csak nagyobbra, mint egy ponttal feljebb.

Vasárnap az egyik meccsre való érkezésemkor az egész lelátó engem nézett a meccs helyett. Aztán megkaptam a szokásos háttérzajt: "Pityu! Mosolyogjál, benne leszünk a Vas Népében." - ezt mindig elmondják, csak más nevekkel, pedig én csak a meccset fotózom és azt is online-ra, no midegy:P

Amikor elindultam a helyszínről motor beindításával megint mindenki figyelmét magamra irányítottam, már alig vártam, hogy kikerüljek a látószögből:P És újra gurulhassak az aszfalton:) Szeretek motorozni, nagyon nem várom a szezon leg-legvégét. Lassan el kell tenni a gépet télire:P

Szombaton is voltam meccseken, ahol érdekes beszólások hangzottak el. Fiatal lány: Dicsak! Csinálj egy partifotót! - mondta mellettem másfél méterre, nem is sejtvén, hogy az objektívvel ilyen közelről max egy-egy pattanást tudok befókuszálni az arcáról. No mindegy. Amikor elindultam a meccs vége előtt öt perccel a következőket hallottam "kocsmarészleg felől": Újságíró! Hova mész?! Fotózd le a góljainkat bazmeg! K_rva anyád, gyere vissza! - ezt a lelkemre vettem, már meg sem fordultam, mert egy beb_szott bunkókból álló bagázsra inkább rá se néztem. (Bocs Anya, hogy nem védtelek be!).

Aztán még csináltam három képet, amikor azt hallottam a hátam mögött erős akcentussal, hogy: Némmá! Mekkora fényképezőgépe van?! Vajon mennyit érhet? Nem tom', de este abbó' bulizunk! - ez volt a pont az i-n. Elindultam inkább haza rögvest. Hátrahagyva néhány hülye barmot.

Nem szeretem az ilyet. Az oké, hogy a bírót szétszedik, de engem azért már ne szekáljanak. (ez volt az első ilyen eset). Az esetlegesen felgyülemlett feszültségeimet másnap kimotoroztam:)