Mostanában elég gyakran csúsznak át a bejegyzéseim délutánra, ennek csupán annyi az oka, hogy este már fáradt vagyok megírni, vagy nem szeretnék régi önmagamra hasonlítva a billentyűzetre dőlve aludni, hogy utána egy komlpett klaviatúra lenyomattal arcomon ébredjek.

Ma is elcsúsztam időben, pedig hajnali kettőkor még javában a billentyűzetet püfföltem, a rossz idő ellenére sok program volt ezen a hétvégén, akad mit feldogozni. Most is épp videót vágok, s mivel nem szeretnék csak úgy félig-meddig kész anyagot ide biggyeszteni, így ama fantasztikus megoldás mellett döntöttem, hogy megjegyzést írok, ami tudvalevő, hogy személyesíti kicsit a blogot, viszont ilyen esetekben csak menekülési útvonalat nyújt a kényszer elöl, amit magam állítottam régebben: minden napra egy bejegyzés. - ha ezt nem tartanám, akkor simán tudnék mondani rengeteg alkalmat, amikor elhagytam volna az írást (mint ahogy ma is). Előző héten legalább kétszer hagytam volna ki a blogolást, de inkább háromszor. Szóval kell ez az ösztönzés, kell ez a szabály, ez a kötelességtudat, mert néha ellustulnék. S nem akarok úgy járni, mint az egyik első próbablogomnál - úgy elmaradt az egész, s csak hetente-kéthetente frissült.

Hogy ez nem is annyira szabad, ez már feladat, s nem laza gondolatszellőztetés? - dehogy is. Csak tudjtátok, ha már sok-sok ember napi rutinjának része vagyok, ha már megszoktam, hogy mindig van valami új, ha már megszoktam, hogy "naplót" írok, akkor már nem fogom elcseszni olyan hülyeségekkel, hogy nem írom meg, mert túl sokat dolgozom. Pár dolog már ráment az utóbbi időben munkaholista életvitelemre, legalább a blog ne szenvedje kárát:P

Nah. Kiszellőztettem a búrám, vonulok (kattintok) vissza a másik ablakhoz, folytatom a feldolgozást...