Napról napra egyre többet tudok meg szomszédjaimról, holott szinte nem is ismerem őket és a köszönésen kívül több szót nem is nagyon váltunk egymással. Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy a ház adottságai végett egyesek magánszférája egyre jobban feltárul előttem.
A Király utcában lakom, egy régi társasházban, nem is tudni mikor épült, a belső udvaron naphosszat beszélgető nyugdíjasok is csak tippelgettek, hogy valamikor a 20. század elején készülhetett. Nos, ezzel meg is nyílt az első információs adatbázis, a nyugdíjasok.
Első blikkre teljesen érdektelen infókkal látják el nap, mint nap az embert, viszont minél többször hallja az ember a neveket és a sztorikat, egyre jobban képbe kerül pletykaügyileg. Hallgattam már háború utáni történeteket, hallgattam bürokrácia és egészségügy okozta panaszáradatot. A lakók élete is folyamatosan terítéken van, de gondolom az enyémet is kellőképp megbeszélik alkalmanként. Az épület belső udvarára nyíló ablakomon beszűrődő sztorik s névmozaikok idővel összeállnak egy képpé, így tudhatom azt, hogy kinek a menye mit csinált, és a Kis Rozsi fia mekkora hitelből épít házat. Aztán a nyugdíjasok mellett a legjobb információs forrás a nyitott ablak. Nyáron sok lakás ablaka egész nap nyitva van, s ezek nagy része a belső udvarra néz. Így eshet meg az, hogy a falakról visszaverődő halk beszéd is kellő hangosítást kap, mire az én ablakomon beszűrődik. Az nyitott konyhaablakon keresztül mondhatni végigkövethettem volna a legfelső emelet lakóinak mindennapjait, ha nem hallgatnék rádiót. Viszont valljuk be, még nem értem el azt a kort, hogy érdekesebbnek találjam az mr2 zenei palettájánál az ablakban való hallgatózást.
A mindent vivő hallgatózási csatorna nem más, mint a toalett. A lakások egy részének fürdőszobaablaka egy lifthofra néz, amin át jobban terjednek az infók, mintha be lenne poloskázva minden lakás. Nemrég „részese” lehettem egy reggeli jelenetnek, egy „több fürdőszobát” igénylő családi szituációnak.

- kopogás
- Mi van? – kiabálja a családfő, hangján érződik, a „ne zavarj!” hangulat. Erre valami halk motyogás a felelet, nem nagyon érteni semmit a kopogtató, valószínűsíthetően szintén a toalettre vágyó szavaiból. A családfő reagál rá, feleletén hallatszik, hogy gúnyosan vigyorog, majdnem elröhögi magát:
- Pedig még egy darabig vissza kell tartanod, mert még csak most kezdem a sportot.

– ekkor hallható a jellegzetes hang: lapozás az újságban. Ismét újabb részletet tudhattam meg a felső szomszéd személyiségéből, ő is olyan árnyékszéken olvasós típus, aki képes több rovaton át trónolni a végtermék felett.
Iszom tovább a kávét a konyhában, a fürdőszoba ajtó mellett ülve s elgondolkodom… „Be kéne csuknom a fürdőszoba ablakát, hisz ez már kicsit intim-szféra.” - Eme elmélkedésem elhatározássá és hamar tetté is lényegül, amint fültanúja lehetek a szomszéd alfeli koncertjének. Ebben a helyzetben felesküdtek ellenem az elemek, mind a lifthof, mind a fajansz ad olyan öblös visszhangot az üvöltő szeleknek, hogy Wagnertól a walkürök lovaglása – fináléja szinte eltörpül mellette. Afféle igazi rezes big band legalább nyolc tubával…

Wagner: A walkürök lovaglása

Mostanság csukva tartom az ablakot, inkább hallgatom a rádiót, az mégiscsak világi… És eme kis iromány végén esik le csak igazán, hatalmasat koppanva, hogy míg én felvázoltam a nyugdíjasokat a legnagyobb pletykafészekként, addig magam is kicsit pletyizővé minősültem, a blogom pedig az egyik udvarra nyíló ablakká…