atom

Hattyúk harca, holdkelte és a mutáns szúnyogok

2010.08.27. 11:14 | Atom | Szólj hozzá! 3 komment komment
Hattyúk harca, holdkelte és a mutáns szúnyogok Tovább

Ismét egy napi jelentés, egyféle naplózás, ha úgy tetszik. Most van időm megírni, és annyi minden nem történik velem, hogy azt már meg kell osztanom:) Tegnap reggel 8kor felkeltem, napsütésre kirohantam, kivittem a nyaralóból az összes takarót és kiporoltam őket, majd hagytam őket szellőzni picit. - ezzel a házimunka letudva. Aztán megcsináltam a napindító kávémat, majd átlapoztam Bonyi fotós könyvét. Időközben ittam még egy kávét, lévén, hogy 600 oldalnyi fotó van a könyvben, végignéztem az egészet. Melléraktam egy átlagos könyvet is a méret megértetése végett.

Ezután elmentem Balatonfüredre venni egy-két fontos dolgot a boltban - kaja és sör - majd sétáltam egyet a parton. Vittem magammal öt zsömlét, etettem kicsit a hattyúkat, akik idővel már szépen felsorakozva várták, hogy kié lesz a berepülő falat. Érdekes, hogy mekkora távolságokon keresztül képesek kergetni egymást egy-egy darab zsemléért.


5 zsemle: 70 forint
Parkolás: 220 forint
Hattyúk tavából kimaradt harcjelenetek testközelből Balatonfüreden: megfizethetetlen



A hattyúzás után láttam két szép NSU-t is a parkolóban:)

Hazaérve olvasni kezdtem majd rejtvényt is fejtettem, majd strandoltam is kicsit. Igazi nyaralós dolgok ezek:) Később lementem Holdkeltét vadászni. Fotóztam kacsákat, Naplemente színeit, majd egy óra ücsörgés után a Holdat is, amikor végre előbukkant.


Épphogy csináltam pár képet, máris támadtak a szúnyogok (érdekes, amíg ültem a padon a sörömmel, addig nem jöttek). Az egyik szúnyog megcsípte a mutatóujjam, ami aztán bedagadt és órákig nem ment le, csak feszült, nagy volt, behajlítani sem tudtam nagyon. Mivel reggelre csak picit csökkent a dagadás az ujjamon, és helyette felpuffadt a kézfejem (a gyűrűmet alig bírtam levenni), ezért mindjárt megyek Füredre dokihoz, hogy nézze már meg, mielőtt még Michelin gumiember-szerűen fogok kinézni.

Este csak olvastam aztán aludtam is, mert lüktetett a kezem, jól halad a nyaralás. Kiskorom óta allergiás vagyok a szúnyogcsípésekre, de este valami komyoly mutáns haraphatott meg, mert a bedagadás általában elmúlik másnapra...

Tovább a poszthoz
3 komment komment

Facebook hozzászólás

Blog.hu hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://atom.blog.hu/api/trackback/id/tr242251484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ilds. 2010.08.27. 11:31:23

"Jól" néz ki az ujjad... Füredet imádom, egy hónapja ott töltöttem egy hetet, mint minden évben, -és életünkben először nem tudtunk este sokáig sétálni, Tihanyba felmenni, mert engem már félhomályban minden szúnyog megtalál!!! (kiskorom óta)
Most mi van az ujjaddal? Jobb már? :)

ditlzon 2010.08.27. 13:04:38

minden együttérzésem! 2 éve egy mérgezett darázs csípte meg a lábfejemet. nem szeretek minden apró-cseprő dologgal orvoshoz rohanni, gondoltam, majd elmúlik, de olyan szintre dagadt a lábam, hogy lépni nem bírtam, mert úgy éreztem, menten szétdurran...orvos, antibigyó, kalcium lett a vége. a szúnyogok is egyre mérgesebbek sajnos :-/

nem rossz az a két autó közt megbúvó motor...