Tegnap Zsótti elrepült New Yorkba. Fényképezőgép volt nálam, részben dokumentáltam az utolsó pillanatokat, mielőtt belépett a kapukhoz vezető folyosóra, ahova mi már nem mehettünk. Igen, a háttérben ott Zsótti, Martina pedig nézi távolodó kedvesét...

Zsóttitól búcsúztunk, de nem túl sokat, mert úgyis mindjárt itthon is lesz, megannyi élménnyel, fotóval, történettel. Meg amúgy sem akartunk többet egy-egy kézfogásnál és ölelésnél, mert nem tudom a többiek hogy voltak vele, de azért volt egy kis gombóc a torkomban nekem is, amikor intett és átment a kapun... Itt épp apa és fia...

Először a panoráma étterem-kávézóban ücsörögtünk, s beszéltük meg, hogy mennyire jó lehetőség is ez, és mennyire sok embernek álma egyszer eljutni New Yorkba... Nekem mondjuk nem álmom, csak szeretnék elmenni egyszer az amerikai kontinensre. Az álomvárosaim nem is tudom hol vannak igazán, ha vannak... London és Párizs már régóta vágyott célpont, de van egyéb is...

Ha már reptér, akkor fotóztam gépeket is.

Meg kell jegyeznem, hogy a barátaim nagy része nem használja a rendes lépcsőt, ha ott a lehetőség a mozgóra. Ejj. Én fel és le egyaránt a rendes lépcsőn mentem. Én sokszor inkább a simán járok, ha már van két egészséges lábam, meg úgy tudom nem is árt szedni a fokokat...

Vízszintes formájában pedig eszembe sem jut rálépni.

Alább egy abszolút "nem beállított" bőröndös életkép:P

Romantikus búcsú

Bocsi, ez egy Bonyis ölelős kép volt, rólam pedig nem is készült kép, mert hát így alakult, szóval akkor a romantikus búcsú, sok ölelkezéssel:

Sokan néztek minket, mert ketten fotóztuk Zsoltit (Bonyi is hozta a fényképezőgépét), aztán még Zsolti apukája is fotózni kezdett a telefonjával, azt hihették, hogy valami hírességeket fotózunk:)

És még egy utolsó, az utolsó csók utáni visszafordulós, "várj, kérek még egy csókot" pillanat:)

Bon voyage Zsóttikám, bon voyage!

ui.: Zsótti! Hazaérve egyből lecsaptunk Bonyival a kávédra a kéglidben, valószínűleg megisszuk mindent mire hazaérsz, scusi:P