atom

*megjegyzés* - lepd meg a nődet, ha elutazik

2011.07.05. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! komment komment
*megjegyzés* - lepd meg a nődet, ha elutazik Tovább

Mint azt már korábban említettem, Borim egy hónapra kirepült Kanadába nyaralni. A lányka persze az elmúlt pár napban már sok fotót és infót közölt kintről, levelezünk, már telefonon is hívott, de hogy azért mégiscsak ott legyek valahogy vele nap mint nap, egy meglepetéssel készültem, még az utazás előtt. Kapott tőlem egy kis pakkot, minden napra egy levélkével - amelyeket szigorú szabályokat követve nem nyithat ki előre, csak adott napon, reggel.

A borítékokban van minden, a hülyeségtől a kis csöpögős üzenetekig. Persze ennél azért kicsit kreatívabb vagyok, de nem lövöm le előre a témákat, így most nem részletezem mik vannak. Az alábbi képen elviekben (ha jól számoltam), akkor azok a levelek vannak, amelyeket eddig már kinyitott.

Na igen, lefotóztam a levélkéket, amíg Bori elugrott éjjel-nappaliba. Kapkodnom kellett, mint ahogy az ajándékok elkészítésénél is, nem volt túl sok időm rá, mert munka után kellett még bentmaradnom 1-2 órát a szerkesztőségben, mivel otthon Bori várt és előtte ugye nem lehetett ezt csinálni. (Igen Édes, ez most 10%-ban célzás is volt:P, de a többi 90-ben csak tájékoztató jellegű infó a bejegyzéshez). Mondjuk ha én lennék a Bori, és ő pedig én, akkor valószínűleg kanadai nyaralásom előtt én sem akartam volna hazamenni, hát egy ilyen jóképű gyerektől nehéz lehet elszakadni:P:D <3

Az első levél utólag íródott, még otthon kellett kibontani azért, hogy a valójában első levél kibontásának ideje tényleg be legyen tartva, s csak a repülőn olvassa el. A repülős levélhez megírattam a baráti körrel a kis üzeneteket, így egyszerre kívánt jó utat: Anya, Orsi, Anett, Judit, Kokasin, Timi, Nóri, Busa, Bonyi, Kari, Hanzs, Zsótti, Gergő (OM) és persze én.

Az érkezéses levélben rajzok és welcome, de mint ahogy az a képen is látható (az a kihúzott hosszú papírfüzér), írtam kívánságlistát is, tételesen felsorolva, hogy mit és miért szeretnék. Rendesen megírt indoklással, érveléssel kérek például medvét, jávorszarvast, farkast, jéghokicsapatot pályával, CN Tower-t, egy egész hegységet, nagyméretű juharfát teljes lombozattal és gyökérzettel (földlabdával), kanadai lovasrendőrt, illetve minden ilyen és ehhez hasonló értelmes dolgokat.

Az eddigi visszajelzések alapján sikert arattak a levélkék, örülök hogy sikerült meglepnem ezzel Borit és tetszik is neki. Ha valakinek utazik valakije valahova, akkor nem rossz leülni pár héttel az utazás előtt és elgondolkodni egy ilyesmi, vagy pont ezen az ötleten, hogy miket lehetne írni. Nem csak kapni, de adni is jó ilyet...

Tovább a poszthoz
komment komment

Facebook hozzászólás

Blog.hu hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://atom.blog.hu/api/trackback/id/tr983020421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borcsaphoto 2011.07.05. 14:43:31

Imadom a kis levelkeket! :) <3

-Ani- 2011.07.05. 14:59:52

Annyira de annyira Jó! Nem mindenkinek adatik meg egy ilyen pasi:)
Büszke vagyok rád, a csupaszív fiókámra! :)

Danieell 2011.07.05. 21:59:07

Atom, elég sok ötlettel rukkoltál már itt elő a blogon :) de ez eddig mindent visz :) gratulálok! :)

Angyalod · http://angyalkucko.blog.hu 2011.07.06. 17:40:25

merem remélni, hogy valamelyik jövendőbeli pasim látja ezt és csinál nekem is. iszonyatosan állati ötlet :)

bnyhdz 2011.07.07. 14:48:20

@Angyalod: ahhoz még el is kell menned jó messzire. ingyen nem jár senkinek. :D

zsozso82 2011.07.07. 20:03:24

Anettet kihagytad a felsorolásból... :(

Angyalod · http://angyalkucko.blog.hu 2011.07.08. 14:09:36

@bonyi z.: hát várjál, ahhoz előbb a jövendőbeli pasi kéne... elutazni csak utána érdemes. mert aztán utazgathatok én ha senki nem vár haza :P
süti beállítások módosítása